2013. július 3., szerda

Első iskolanap

                                                          *Cynti szemszöge*
*Jelen*
    Már 2 hónapja vagyok az Antai családnál és azthiszem életem legjobb pillanatait itt éltem át.Rájöttem rengeteg dologra, és meg is tanultam ugyanennyi dolgot.De csak szépen sorjában!Rájöttem, hogy azért fogadtak engem örökbe, nehogy Tami szomorú legyen, mivel a szüleink keveset vannak otthon, de ezt Tami nem tudja.A nővérem még mindig tartózkodó, nagyon keveset beszélünk, csak akkor ha muszáj.Én próbálok vele kedves lenni, de mindig visszautasítja jólelkűségem.Tanultam ezeregy illemszabályt, és megtanultam gazdagnak lenni, na de azért nem viszem túlzásba.
    Holnap van az első iskolai nap, már nagyon izgulok, mivel már rég nem voltam suliba, csak az árvaházban tanítottak minket, de szerencsére ezek az idők már elmúltak.Voltam én már örökbefogadva, de mindig elszöktem, mivel ,,apám" állandóan felpofozott, és egyszer meg is akart erőszakolni, na akkor betelt a pohár és véglegesen elszöktem.Öngyilkosságot merényeltem meg, de egy morcosnak tűnő nő hívta a rendőrséget, és a tűzoltókat, és azok megakadályozták, hogy leugorjak egy magas háztetőről.Kihallgattak és mindent elmondtam nekik az akkori családomról, azóta is drogbirtoklásért ül a férfi.Árvaházba kerültem, innen pedig tudjátok a történetemet.
   Elhatároztam, hogy kicsit összeismerkedek Tamival egy béna fedősztori használatával:bemutathatná az osztályt, mivel ő már ismeri őket a gólyatáborból, és legalább ne legyek annyira elveszve.A saját fürdőmben (bizony olyanom van ;) ) kicsit kicsinosítottam magam, na jó, csak a szomszéd szobába mentem, de akkor is muszáj volt....Miután elkészülődtem, kimentem a szobámból és Tamié elé álltam, egy hatalmas levegőt vettem, amit lassan kifújtam, majd bekopogtam,semmi...megint bekopogtam, megintcsak semmi.
-Miért nem nyitja ki?-sóhajtottam.
-Talán mert nincs bent!-mondta a hátam mögül a szoba tulajdonosa, amitől összerezzentem.-Leszaladtam, csináltam magamnak egy jegesteát, mert már befőlök, hiába megy a légkondi.Amúgy mit szeretnél?
-Jah, izéé, csak azt, hogy bemutathatnád az osztályt, ne kelljen ott megjegyeznem minden nevet...-magyarázkodtam.
-Ó...gyere, egypár embert elmondok az osztályból, és annyi, nekem más dolgom is van, 5 perc!
-Oké, persze.
Miután betessékelt a szobájába, leültem az ágyra, ahol a laptopja felvolt nyitva és a facebookban volt benne, és egy nagyon helyes fiú adatlapját nézegette.Mikor Tamara meglátta, hogy nézem a gépét, hirtelen odapattant és lecsukta azt.
-Na szóval, tizenegyen vagyunk az osztályban.-kezdte.-Azaz voltunk, akkor 12.Mindössze 4 lány, veled együtt:Krisner Franciska,Gál Dorottya,te és én.Franci nagyon szép lány, barátja Máté, ő is velünk jár egy osztályba.Dorottya egy agytröszt, szörnyen intelligens lány.Magadat meg remélem ismered.A fiúk 8-an vannak:A Kovács ikrek,Szente Gábor,Szabó Áron,Csintalan Ákos,Téglás Miklós,Horváth Máté,Mohos Norbert.Akkor kezdjük:A Kovács ikrek Kristopherből és Bence Ádámból állnak.4 nyelven beszélnek anyanyelvként, mert 3 éves korukban jöttek ide Magyarországra, és a szüleik ragaszkodtak a nyelvekhez.Mind a ketten nagyon menők és helyesek, amit ki is használnak, mindenki omlik értük...-folytatta volna még, de közbe vágtam.
-Nem az egyik adatlapja volt megnyitva neked előbb?-kérdeztem, de egyből meg is bántam kérdésem.
-Izé..Nem..Vagyis semmi közöd hozzá!Folytassuk!Gabo a másik okoska az osztályban Dorin kívül.Áron, huhh Áron mindig csak balhézik, nem kell vele foglalkozni.Ákos Áron második verzióban, csak ő izmosabb, mert boxol.Mikit szerintem észre sem fogod venni, egész nap kussol.Matesz mint már mondtam Franci barátja, elég régóta és bmx-ezik.Máté legjobb barátja Norbi a hekkerünk.Egyszer feltörte a diri számítógépét, de a saját telójáról.Ennyi lenne az osztályom, osztályunk, a tanárok meg egy ideig úgy is nyalni fognak neked, majd őket megismered.
-Köszi, hogy mindenkit így elmondtál, legalább nem mindig veled leszek...-mondtam, majd mentem volna, de mondott valamit, ami eléggé megbántott:
-Na azt felejsd el, hogy a suliban bevallom, hogy egyáltalán ismerlek téged!Találd fel magad!Segíts magadon, Isten is megsegít!Na szia!-és ezzel lezárta a ,,témát".
Háááááát...OK!A nap további részében a holnapra készülődtem, majd este álomra hajtottam a fejem, felkészülve a holnapi sulira.

***
Másnap

Reggel nem kellett sokat készülődnöm, mivel már este kivasaltam a hajam.Csak felkaptam a már
tegnap kikészített ruhámat.

   Megcsináltam a sminkem, a körmeim csinosítgattam, mivel még rengeteg időm volt, kivasaltam még egyszer a hajam.És amit a tükör előtt láttam, megvoltam vele elégedve.Mikor kiléptem a szobám ajtaján beleütköztem Tamiba, aki még nálam is szebb volt.Fel volt fogva, hosszú barna haja, és egy fekete ruha volt rajta, derékban egy fehér szallaggal, fehér szegéllyel az alján.A kinézetét feldobta még egy hosszú fülbevalóval és egy csodás sminkel.Miután mind megreggeliztünk, indultunk is kifelé.
   

.Tamás (még így hívom, azt mondta nyugodtan hívhatom apunak, de még nem jön az a számra) elvitt suliba a bmw-vel és Tami kérését betartva, őt a sarkon tette ki.Tehát tényleg nem akar velem mutatkozni.Ezen töprengve szálltam ki a kocsiból, mikor megláttam az iskolát.Hatalmas volt, látszott, hogy van vele törődve.Bementem a kapun és szinte minden fiú meg is nézett, kicsit zavarba is estem, mert mind nagyon helyes volt.Egy-kicsit túlzottan is-helyes srác odajött hozzám, kicsit megvakargatta a fejét majd a szemembe nézett:-Te vagy az új csaj az osztáyunkban,igaz?-kérdezte kicsit félve.
-Elméletileg.-mondtam, de elvesztem valahol a szemei kékségében.
-Oké!Az osztályfőnök engem bízott meg azzal, hogy bemutassam az osztályt, és körbevezesselek a suliban.Amúgy helló,Kristopher vagyok, de csak Krisz.-adta a helyzetjelentést, majd bemutatkozott.Várjunk csak Krisz, emlékszem, csak nem tudom most, hogy pontosan ki is ő.Ááá...a Kovács ikrek közül az egyik.
-Szia,Cyntia vagyok, de mindenképp csak Cynti.-mutatkoztam be neki, mikor feleszméltem a gondolatmenetemből.
-Huhh, szép neved van, de mivel nem vagyok egy agytröszt Szöszinek hívlak!-jelentette ki.
-Ahogy érzed!-kacsintottam rá.
-Az évnyitóig van még fél óra, gyere addig mindenkit bemutatok.-mondta, majd kézen ragadott és húzott egy igencsak hangos társaság felé.15 perc alatt mindenkit megismertem, azonosítottam Tami bemutatója alapján, ki miben jó.Berci (Bence Ádám) nagyon jó fej, de az ikertestvére még annál is jobban.Hárman megpróbáltak elnevezni és mindenki a szöszinél jukadt ki, de Krisz senkinek sem engedte, hogy úgy hívjanak, miszerint ő találta ki ezt a nevet, és nem engedi át másnak.
Az igazgató beszéde előtt kb.5 perccel megérkezett Tami is, de egyedül.Odasétált a társaságunkhoz, majd beszélt pár szót a többiekkel és hozzám fordult.
-Szia!Gondolom te vagy az új lány, Tamara, de csak Tami vagyok.-tettette a ,,nem tudom ki vagy" színjátékát.
-Szia Tami!Cynti vagyok.-belementem, mert nem akartam vele összeveszni otthon.
-Na kezdődik!Sssss!-mondta Franci, aki Máté kezét fogva leült.
Háromnegyed óra dögunalmas beszéd, és egyszer csak kimondták a nevem.Mivan?!Miért nem figyeltem?!Krisz oldalról meglökött, és odasuttogott valamit, de nem hallottam.
-Na Cyntia, ne szégyenlősködj gyere fel, csak be szeretnélek mutatni mindenkinek.-mondta az igazgató.Óóóh, szóval erről van szó.Felmentem az igazgató mellé, ő meg belemondta  amikrofonba, hogy egy nagy tapssal köszöntsön az iskola.Na persze , abból a tapsból egy hatalmas tapsvihar lett, amibe fiúk belefüttyögtek, meg olyanokat kiabáltak be, hogy "dögös vagy", meg "nem akarsz a barátnőm lenni?", odajött az igazgató, és belesúgta a fülembe, hogy a bugyim becsíptem a szoknyám alját, és fent akadt, mindenem kilátszik.Úristen, ezért ez a nagy rivaj, és ezt próbálta Krisz elmagyarázni, csak nem hallottam mit mondott.Azonnal lehúzta a szoknyám, ami tényleg eléggé fent volt.Vöröslő fejjel lesétáltam, mikor leültem a padra a tenyerembe temettem az arcom.
-Én próbáltam szólni, bocsi, de azért cuki a macis bugyid.-súgta oda Krisz.
-Égtél már le ennyire valaha is?-kérdeztem, és félve felé pillantottam.
-Ennyire még nem, de...-nem tudta folytatni, mert ezt nem is lehet.
-Oké, haggyuk inkább.-zártam le.
-Beloptad most minenki szívébe magad, Szöszi.-mondta.
-Jó tanévet gyerekek!-válaszom helyett ezt hallottam az igazgató szájából, mire mindenki felpattant és elkezdett kifelé rohanni a suliból, mivel senkinek nem volt kedve ünneplőben 30 fokos melegben a napon ülni.Néhányan megveregették a vállam, és megintcsak megkaptam az előző beszólásokat is.Elköszöntem mindenkitől és hazafelé vettem az irányt.És csak szégyelltem magam.Egész nap nem csináltam semmit, csak a szobámban ültem és gondolkodtam, meg laptopoztam, facebookon 10 ismerős bejelölés várt.Mindenki bejelölt.Az estét azzal töltöttem, hogy mindenki adatlapját böngésztem, de mondjuk főleg Kriszét, és rájöttem, hogy tegnap Taminak Berci adatlapja volt megnyitva.
  Vacsora közben, megkaptam még Tamitól is az "ügyes voltál ma" beszóllást.Melinda pedig azthitte, hogy a nővérem komolyan gondolta ezt a beszólást.Ezt még nagyon sokáig megfogom  kapni.Már most élvezem.10 körül elaludtam, ruhástul és géppel az ölemben az ágyamon.

2013. június 24., hétfő

2.rész-Nyár!

                                                                 *Cynti szemszöge*
   Utálom ezt a nyavalyás árvaházat!Ennyi gyökér fiú, ennyi nyomi lány....elegem van!Évek óta ebben a porfészekben rohadok, és a nevelők akarnak meglágyítani, de nem sok sikerrel.Nem értem miért kell ezt játszani, mikor úgy is mindenki tudja, hogy utálom ezt a helyet.
  Minden nap ugyanúgy telik: hétkor ébresztő, fél nyolckor reggeli, szabadtéri foglalkozás (hip-hip hurrá kimehetünk a melegre punnyadni),valami pocsék ebéd, egytől alvás 4-ig, fél 5-től tanulás 7-ig, 7-től 8-ig szabadfoglalkozás kizárólag a szobán,vacsora, 9-kor takarodó, és reggel kezdődik ez az egész elölről.Legalább itt lenne valami normális fiú, vagy akár egy lány is jó (ő csak barátként).Jah és valamit kihagytam a napi programból,ami az elején még izgalmas volt, de aztán rájöttem, hogy nekem semmi esélyem:ebéd és alvás között, jön egy-egy felnőtt és el visz egy számára tetszetős gyereket, azaz örökbe fogadja.Még csodálkoznak, hogy engem senki nem fogad örökbe?Minden nap a ,,kivégzésen" (én csak így hívom az örökbefogadós órát, mert mindig valakit elvisznek, és olyan mintha kivégezni vinnék) befonják gondosan a hajamat és rám adnak valami, irtó ciki és röhejes piros fehér pöttyös ruhát.Úgy nézek ki mint egy 5 éves.
   Ma valamiért el kellett menni az igazgatónka, így azt vehetett fel mindenki, amit csak akart.Kihasználva a helyzetet felvettem ezt:

Ez az én stílusom, nem a pöttyike.
Már rutinosan csináltuk a felvonulást:3x el kell menni a hóhér (ha már kivégzés, akkor van hóhér is) előtt, és van rajtad egy szám.Ha a te számod mondja ki a következő nevelőd, mehetsz pakolni, estére már mindenki el is felejti, hogy ott voltál, vagy egyáltalán a létezésedet.
Ez a nap a 69-es számot kaptam (nevettem is rajta :D).Minden lezajlott.A mai hóhér(ok):Egy kopaszodó kedves férfi, egy jólöltözött nővel és egy morcos, kábé velem egykorú lánnyal.
Kimentek tanakodni, majd fél óra múlva tértek csak vissza.A nevelőm arcán egy hatalmas vigyor terült el, majd kimondta a számot.Nem is figyletem, mert már évek óta nem figyelem a számokat, ezért tovább ütöttema a fejem gyengéden az asztallapba.
-Másodszor mondom:69!Azaz  Androvics Cyntia!-mondta még mindig hatalmas vigyorral az arcán.Várjunk csak!Az én vagyok!
*este 6*
   Már minden cuccomat összepakoltam, és azthiszem örülök neki, hogy többet nem kell monoton csinálni ugyanazt.Már csak elintézzük a papírokat és készen vagyunk.
-Ennyire örül annak, hogy elmegyek?-muszáj volt beszólom a tanárnak, aki még mindig vigyorgott, mint a százas égő.
   ,,Haza'' (fura ezt kimondani) felé úton nagyon sokat beszélgettem az új szüleimmel és a vadonatúj nővéremmel, mert mint kiderült idősebb nálam.Tamara (Taminak hívom :*) nagyon tartózkodó, biztos fura neki ez az egész, de én nagyon örülök annak, hogy van új családom.Majd meglátjuk, mit hoz a jövő.Melinda (anya) és Tamás (apa) nagyon kedvesek velem, és elmesélték, hogy egyből engem akartak, csak még meg kellett beszélniük pár dolgot az igazgatóval.Mindössze 20 perc volt az út hazáig, de az elég jól telt, csak még kicsit tartózkodok, mert furcsa nekem ez az egész.
 Mivel...khm..hogy is mondjam?Az új családom pöppet gazdag (éreztétek a szarkazmust,ugye?),így egy hatalmas szobát kaptam.
Melinda körbe vezetett a házba, elmagyarázta mit szabad csinálnom, mit nem, és most azt csinállok, amit csak akarok. Bementem a szobámba, ledőltem az ágyon és csak bámultam a plafont, és agyaltam.Agyaltam azon, hogy miért ilyen ellenséges velem Tami, miért akartak egyből engem, és úgy alapból miért akartak mégegy egyereket, mikor már van nekik egy, és majdnem velem egykorú.Mivel hosszú nap volt, kicsit eszenderedtem az ágyamon, és reggelig fel sem keltem, azthiszem évek óta nem aludtam ilyen jót.Lehet,hogy csak az ágy mérete és selymessége tette kellemessé az alvásom.Eddig is szoktam élvezni az alvást vagy csak a pihenést, de ez! 

2013. június 22., szombat

1. Rész - Nyár!

*Tami szemszöge 2 hónappal ezelőtt*
Reggel kivételesen nem az ébresztőórám csörgésére keltem és ez csak egyet jelenthet: NYÁR VAN!!!! 
Igen végre befejeztem az alapiskolát úgy,hogy ősszel egy új suliba kezdek neki a fárasztó tanulásnak. És amilyen hülye lány vagyok az "okos eszemmel" -nem mintha hülye lennék-,de nekem gimnáziumba kell mennem,már miért is nem mehettem volna szakközépiskolába? Ennek az egyik oka a szüleim. Ugyan is az egyik orvos a másik pedig ügyvéd. Ezért nagyon keveset látom őket,de ennek ellenére nem vagyok az az elzüllött gyerek, aki semmit nem csinál csak bulizik,iszik stb. Mindig az a szótfogadó lány voltam,ja már amennyire. Nincs testvérem,egyke vagyok ezért is volt valamivel nehezebb velem. Egy, akit testvéremnek mondhattam,az piszkosul  meg bántott amit soha nem tudok majd neki elnézni. Soha!
-Kicsim légyszíves, gyere le! - kiáltott fel anya ezzel is ki zökkentve az elmélkedésemből  ezekben a "hajnali" órákban. Már,hogy ha a délelőtt 10 óra hajnalnak számít. Mondjuk,kinek,hogy...nekem igen.
-Megyek! -kiáltottam vissza,majd nagy nehezen kimásztam az ágyból,felvettem a cuki rózsaszín papucsom,és szépen lassan elbotorkáltam a földszintre. - Jó reggelt! - köszöntem anyáéknak miközben kivettem a hűtőből a tejet ,a bútorból a müzlit,elő kerestem,s leültem enni.
-Neked is! -mondták egyszerre,majd anya belekezdett - Tudod,kicsim már a múltkor említettük,hogy szeretnénk örökbe fogadni egy lányt,hisz tudod nem jött össze neked egy testvér és mi szeretnénk még egy gyereket.
-Igen tudom,de minek nektek még egy gyerek amikor néha még rám sincs időtök,sőt?! Mindegy hagyjuk ti döntésetek. - azzal fogtam magam és vissza mentem a szobámba,beálltam a szekrényem elé,s kerestem valami elfogadható ruhát s fogtam magam és bementem a saját fürdőmbe. Miután letusoltam tettem fel egy  kevés sminket.
-Kicsim, indulunk! - kiáltott fel anyu az emeletre.
-Okés,megyek! - kiáltottam vissza majd a telefonom és a fülhallgatóm zsebre vágva indulta meg a lépcsőn. Az árvaházig vagy 20 perc lehetett az út,amit én csendben,zenét hallgatva,s gondolkozva  töltöttem.
Mire feleszméltem már bent álltunk egy irodában,csak tudnám,hogy kerültem ide?!
Anyuék váltottak párszót a...jó lenne tudni kivel,mert az biztos,hogy nem az igazgató volt.Azt hiszem az aki a gyerekekért felel vagy micsoda.
-Erre tessék! -  mutatott a vörös hajú nő egy ajtó felé,ahol belépve egy csomó kb. velem egy idős gyerek volt. Voltak ott így első látásra furi gyerekek,de voltak szimpik is,mint mondjuk az a kék pulcsis piros rövidnadrágos lány.Talán ő a legszimpibb mind közül. Anyuék bent a teremben váltottak párszót a gyerekekről,majd kimentünk,hogy megbeszéljük kit is "válaszunk".
-Szerintem legyen az a kis aranyos kék pulcsis,azon olyan szimpatikus.Na mit gondoltok? - nézet ránk anya,én csak vállam vonva bólintottam. Mire apu is beleegyezett. Még vagy fél órát kellett várnunk a papírokra,majd elindultunk haza. Én csak ugyan,mint ide felé zenét hallgattam. Láttam,hogy anyuék beszélnek,mert a szájuk tátogott,de tisztában voltam azzal,hogy nem nekem beszélnek. Otthon az újdonsült "testvérem" a mellettem lévő szobát kapta,mint kiderült idő közben Cyntiának hívják (nem a szobát-szerk.megj.). Egy évvel fiatalabb tőlem,s egy suliba fogunk járni ősztől. Nagyon király mivel én hiába idősebb vagyok,de év vesztes szóval még egy osztályba is. Már most repesek az örömtől. 

2013. június 17., hétfő

Szereplők bővebben!


 Név: Antai-Zoe Tamara (Tami,Tamika)
Kor: 16
Magáról: Az elején nagyon úgy néz ki,mint egy sznob,beképzelt,utálkozós lány (főleg Cyntivel),de ez korán sincs így. Legbelül egy aranyos kedves lány, akinek a mindene a zene és a gitározás! Vannak kabala dolgai, amik nélkül nem tud meg lenni,a csillag nyaklánca és a kedvenc plüsse.

    
Név: Androvics Cyntia (Cynti,Cyntike,Szöszi)
Kor: 15
Magáról: Nagyon pasizós típus. Az épp akkor lévő nevelőszüleitől mindig elszökött (kiskora óta árvaházban volt majd több család is örökbe fogadta),már 12  éves kora óta megjárta a poklot is,hiszen mindig belekeveredett valamilyen bandába.   Ezeken kivül egy nagyon jószívű lány,nagyon sok mindenkinek fog segíteni az osztályban.Imádja játszani a kerítő szerepét. Szeret énekelgetni,de kizárólag magának.


Név: Krisner Franciska (Franci)
Kor: 15
Magáról: Nagyon szép lány, amivel nagyon is jól tisztában van. Van egy barátja Máté,akivel még alapsuli 7. osztályában jöttek össze.Mivel egy gimibe is jelentkeztek,így ez a kapcsolat csak folytatódik. Életvidám lány, aki minden hülyeségben benne van. Mindene az éneklés.





Név: Gál Dorottya (Dori) 
Kor: 15
Magáról: Nagyon okos, intelligens lány. De ha rá jön az 5 perc akkor ott nincs megállás. Ő az osztály "agya" Gáborral együtt. Imád olvasni és zeneszövegeket,novellákat írni.Nem az a lány, akit egy pasinak könnyű megkapni.



                                                                                                                                                                                       
Név: Kovács Ádám Bence  (Ádi,Ádika,Berci,)
Kor: 16
Magáról: 4 (Magyar,Angol,Francia,Spanyol) nyelven beszélő, igen csak helyes srác. Volt már barátnője,de egyiket sem szerette annyira,hogy 2 hónapnál tovább kibírja vele. Szereti a zenét,gitározik és imád gördeszkázni. Lányokkal kapcsolatban csak akkor mutatja ki az érzéseit, ha biztos benne,hogy azt viszonozzák is. Mind a két nevét használja,sőt mindenki úgy hívja ahogy akarja,vagy Bence,vagy Ádám.Van egy ikertestvére Kristopher (két petéjű ikrek ezért nem hasonlítanak egymásra).









Név: Kovács Kristopher (Krisz) 
Kor: 16
Magáról: Tisztában van a képességeivel. Imád focizni (Bence is, csak ő neki nem az a mindene).Nagy nőcsábász. Ő is 4 nyelven beszél (Magyar,Angol,Német,Francia). Minden álma,hogy híres focista legyen. Ezen kívül szeret bmx-ezni és baszgitározni is.










     
Név: Szente Gábor (Gabo)
Kor: 15
Magáról: Az osztály másik "agya". Talán pont ez az oka annak,hogy Dorottyával olyan közel kerülnek egymáshoz,kizárólag fiú-lány kapcsolat van köztük,de már majdnem olyanok a másiknak,mint a testvérek. Imád segíteni másokon,főleg a barátain és az osztálytársain.Mindegy az,hogy iskolai vagy éppen személyes ügy.


Név: Szabó Áron (Áronka,Áron)
Kor: 15
Magáról: Az egyik legbalhésabb gyerek az osztályban. Mindig csak a probléma van vele,ám ennek ellenére nagyon jó fej srác. Ha balhé van ő egyből ott terem. 











Név:  Csintalan Ákos (Ákos)
Kor: 15
Magáról: Később olyan dolgok fognak kiderülni róla, amit senki nem gondolt volna. Áron balhé társa. Minden jöhet neki ami a boxal kapcsolatos. 












Név: Téglás Miklós (Miki)
Kor: 15
Magáról: Csendes nyugodt gyerek,nem sok vizet zavar. Persze azért ő sem marad ki az osztály dolgaiból. Közepes tanuló.







Név: Horváth Máté (Matesz)
Kor: 15
Magáról: Lassan két éve csak 1 lánynak van a szívében helye (persze az anyukáján kivül). Francit mindenkinél jobb szereti és ez látszik is rajta. Ő a suli bmx "KIRÁLYA". Balhés,ám ha nagyon elfajulnak a dolgok akkor hirtelen át tudd váltani nagyon komollyá,ami ebben az osztályban kell is.











Név: Mohos Norbert (Norbi)
Kor: 15
Magáról:  Máté nagyon jó haverja. Bár őt inkább a számitástechnika fogja meg. Jöhet minden ami gépekkel,telefonokkal kapcsolatos. Ő az osztály sőt a suli hakkere.